vendégeskedtünk náluk sokszor. Egészen más néhány hétvégét, vagy délutánokat együtt
tölteni a sötétbarna vagy fekete, első látásra zömök, vagy behemótnak tűnő bútorokkal
és valljuk be egy másik helyzet, amikor leülünk a már megüresedett lakásban, és
szembe nézünk a újsütetű bútorainkkal – a nagymamától örökölt bútorokkal. Az otthonunkban nem fér el, elszállítani sem könnyű, és a hová? A nagy kérdés. Sokan nem tudják, hogy kiadnak száraz és jól szellőztethető ingatlanokat pontosan ilyen
célra!
Meglepetést okozhat, hogy a laikus, hozzá nem értő szemlélőnek, monstrumnak látszó
nagyon nehéz és nagyon sötét régi bútorok igen értékesek lehetnek. Nem ritkán diófából
vagy esetleg mahagóniból készültek, nagyon sokszor olyan kitűnő asztalos készítette
őket, hogy még hatvan év múlva is tökéletes a szerkezetük, egy általános belső
tisztítással ismét berendezhetők lennének.
Érdemes hat-nyolc csokor levendulát vásárolni, és egyszerű papírzacskóban betenni a
szekrényekbe és ezt követően kihívni szemlére egy szakembert, aki pontosan megjelöli,
hogy öröklött bútoraink milyen fából készültek, és körülbelül hány évesek. Ha nem
szeretnénk megtartani őket, ne hagyjuk elveszni született civil kurázsinkat, legyünk oly
bátrak és lássunk fantáziát az eladásukban! Ne higgyük el a szomszédnak, hogy a „régi” használt bútor nem kell senkinek! Ez
dőreség! Lehetséges, hogy a vásárló esetleg újra hasznosítja, lehetséges, hogy az
ajtókat és a polcokat külön-külön új bútorrá alakítja, bízzuk ezt rá! Fotózzuk őket le napfényben, és tegyük fel ingyenes használt bútorokat áruló
weboldalakra. A polcokon talált ócskának tűnő ’lukas fehér rongyokat’ szintén nézzük meg alaposabban!
Lehetséges, hogy egy gyakorlott szem másként ítéli meg, és kiderülhet számunkra, hogy
a fehér rongyunkat, hetven-nyolcvan évvel ezelőtt vékony ujjak kézzel szőtték, és ezt
követően richelieu hímzéssel – itt keletkeztek a „lukak” „áttörték a vásznat” ékítették és
a terítőt, polcok tisztán-tartására használták. Ami nekünk nem tűnik értéknek, mások örömmel vásárolják meg tőlünk, és valljuk be,
mégis jobban esik a lelkünknek, hogy drága nagyszüleink bútorai örömet okoznak egy
családnak.